Nyertes pályaművek /Awarded artworks

A 2016-os év nyertes pályaművei:2016_Sztefanu_Marina_Lemegyünk ütögetni a haverokkal ha már így alakult  As it happened so we’re going out to do a bit of hitting with the pals.jpg

Sztefanu Marina: Lemegyünk ütögetni egy kicsit a haverokkal, ha már így alakult, 2016.

2016_Sztefanu_Marina_Leviszi sétálni az utolsó berber leopárdok egyikét  Taking one of the last Barbary leopards for a walk.jpg

Sztefanu Marina: Leviszi sétálni az utolsó berber leopárdok egyikét, 2016

marina_text-1.jpg

 

2015-ös év nyertes pályaművei:

Végh Júlia, Hungarian camp és Cape of Good Hopenyertes 2015_VéghJúlia_HungarianCamp.jpgnyertes 2015_VéghJúlia_CapeOfGoodHope.jpg

A 2014-es év nyertes pályázata Navratil Judité.Chicago címmel /The 2014 awarded artwork by Judit Navratil, Chicago.

NavratilJudit_Chicago 2014

Chicago, 2009. vegyes technika/ mixed media 150 x 150 cm

A pályázati anyagot itt láthatjátok/ The 2014 award goes to Judit Navratil. You can view the proposal here:

Navratil Judit

A művésszel egy szakmai interjú, művészetről karrierről/ Interview with the artist on art and career

(in Hungarian only)

Navratil Judit – Interjú

Sarkadi Dórával

1. Milyen irányelvek alapján alkotsz?
Őszintén, szólva nincs olyan irányelv, ami alapján alkotok. Alapvetően, gyerekkorom óta ez az út az, amit mindig is szerettem volna járni, és amivel zsigerből a legjobban ki tudom magamat fejezni. Persze, nyílván azóta erre rétegződtek ennek az egésznek különböző megértési szintjei, vagyis hogy mi hogy működik. Úgy képzelem, hogy az ember élete a legnagyobb művészete, ami szerintem mindenkire vonatkozik. Ezenkívül az irányelv az, hogy a szeretet a legfontosabb. És ha nekem ilyen szerencsés a helyzetem, hogy ilyen jó életem van, akkor ezt szívesen próbálom másokkal is megosztani.
2. Mely művészeti ágakat részesíted előnyben?
Az igazság az, hogy én abszolút konzervatív módon alkotok. Az animáció nagyon közel áll hozzám ugyan és szívesen is csinálnám, de leginkább az alkotás manuális, fizikai színezési, rajzolási részeit szeretem a legjobban. Minden alkalmazott grafikai vagy számítógéppel történő manipuláció nagyon izgalmas és rengeteg lehetőséget rejt magában, de mivel ez teljesen eltér attól, amit én csinálok, ezért ezzel nem foglakozom annyira. Ehhez képest inkább a rajzolást és a festést részesítem előnyben, vagyis, jobban mondva ez áll a legközelebb hozzám. Az természetesen mindig egy nagy dilemma, hogy 2015-ben van-e ennek bármilyen létjogosultsága, lévén, hogy manapság más a vizuális környezet, ami egyáltalán hatni tud az emberre bármilyen formában vagy szinten. Habár, aztán mindig oda lyukadok ki, hogy a legjobb amit az ember tehet az az, hogy önmagát adja és ha ez az ami belőlem jön, akkor ez az amit igazán érdemes csinálni.
3. Hogyan indultál el a művészeti pályádon?
Már gyerekkoromban az volt az elképzelés, hogy festő szeretnék lenni. Ezért erre elég célirányosan készültem, mindig jártam különböző rajzszakkörökbe és folyamatosan rajzoltam. A középiskolát követően felvettek a Képzőre. Ekkor jött az első kérdőjeles időszak: attól kezdve, hogy felvettek az lett a főkérdés, hogy ki és mi is vagyok én valójában. Persze, ez 18 évesen még nem volt feltétlenül annyira egyértelmű. Ezt követte jó pár év keresgélés és ismerkedés, illetve azzal is telt ez az időszak, hogy az ember bekerült egy bizonyos közegbe. Nagyjából, most értem el azt a pontot az Indás (Inda galéria) kiállítássom után, hogy megbékéltem azzal, hogy az vagyok ami és aki vagyok. Illetve, hogy amit csinálok az lehet, hogy nem egy progresszív közéleti, mindenki számára szuper izgalmas, legújabb irányzat, hanem egy régimódibb hangvétellel rendelkező megközelítés. Tehát most már büszkén vállalom, hogy én nagyon szép színes és látványos műveket szeretnék és szeretek készíteni.
4. Jelenleg kik, illetve mik inspirálnak? Ezek hogyan befolyásolják a művészetedet?
Általában különböző kutatók vagy filozófusok szoktak inspirálni. Ezenkívül természeti jelenségek, állatok és növények is érdekelnek. Illetve, mindig vannak aktuális kedvenc képzőművészeim. Akik most nagyon felkeltették az érdeklődésem az Ida Kvetny és Saya Woolfalk. Illetve, körülbelül egy éve, Terrence McKenna pszichonauta és filozófus is elkezdett nagyon érdekelni, aki a létezésről szóló gondolataival fogott meg leginkább. Az ő elképzelései nagyon közel állnak hozzám és nagyon szívesen mennék tovább ezeken az utakon.
5. Művészetileg, milyen terveid vannak?
Szívesen csinálnék olyat, amivel más embereknek örömet és boldogságot tudok okozni. Ezenkívül, valami olyat, ami majdhogynem gyógyító festészetként jellemezhető. Illetve a mai ezoterikus, spirituális művészeti világban létező „csillámpónis” verzióból szeretnék valami újat formálni, ami igazi értéket tud képviselni.
6. Hol hallottál a Kepesita Gyűjtemény pályázatáról? Mi inspirált arra, hogy jelentkezz?
Most április 20-án lesz egy kiállításom az Óbudai Társaskör Galériában. Ennek a kiállításnak a fő kurátora Berhidi Mária, aki egy évvel ezelőtt keresett meg, hogy szeretnék-e ott egy kiállítást és abban egyeztünk meg, hogy a kiállítás fő témaköre a térképezés lesz. Először, ő informált a Kepesita pályázatról és küldte át nekem a linket. Később pedig az Inda galériából is értesítettek a pályázat létezéséről. Az egész pályázat nagyon passzolt ahhoz a vonalhoz, amit régebben csináltam és ezért úgy gondoltam megéri erre jelentkezni.
7. Éltél már művészként külföldön? Vagy utaztál-e már művészeti céllal külföldre?
Igen. Laktam félévet Koreában és két évet Vancouverben, Kanadába, Ugyan nem művészként, hanem magánemberként döntöttem ezek mellett a helyek mellett, minden esetben jártam a kiállításokat, próbáltam ismerkedni és sikerült is kisebb kiállításokat létrehozni. Habár nem feltétlenül a szakmán belül elismert helyeken állítottam ki, külsősként ezek is megfelelőek voltak. Továbbá 2-3 hónapot voltam Párizsban, a Budapest Galéria rezidencia programjának keretein belül.
8. Véleményed szerint, milyen tényezők korlátozhatják egy művész pályáját?
Maga a szó, hogy művész önmagában elég tág fogalom, mivel nagyon sok féle művész létezik. Van egy olyan felfogás, hogy mindenki művész, ezért ezt sokféle módon lehet definiálni. Ahhoz, hogy valaki folyamatosan művészként tevékenykedjen és alkosson, ahhoz nyílván kell egy anyagi stabilitás. Az egyetem óta én azt látom, hogy ez igazából együtt jár egy fajta „lavírozással” is attól függően, hogy ki milyen anyagi háttérrel rendelkezik, és milyen munkákat tud felhajtani, ami mellett marad ideje és energiája, hogy művészettel foglalkozzon. Az is kérdéses, hogy kinek milyen a személyisége, mert már az egyetemen észrevehető, hogy vannak, akik rámenősebbek, magabiztosak, és folyamatosan kapcsolatokat építenek, míg vannak olyanok, akik nyílván csendesebbek, ezért könnyebben elvesznek a többiek között. Persze, sok olyan is van, akiről azt feltételezi az ember, hogy el fog süllyedni, de közben később pont az ellenkezője igazolódik be. Az biztos, hogy az anyagi háttér kérdéses, így minden azon múlik, hogy ki milyen ügyesen tud pénzt szerezni, hogy mellette párhuzamosan folytatni tudja az alkotást.
9. Véleményed szerint, csak az lehet művész és érvényesülhet a mai művészeti világban, aki felsőoktatási végzetséggel rendelkezik? Vagy ez csak Magyarországon működik így?
Szerintem, ennek nem kéne igaznak lennie, de a valóságban ez még bőven így működik. Véleményem szerint nemcsak Magyarországon van ez így, mivel alapvetően a felsőoktatási intézmények a kapcsolatépítésre alkalmasak, ahol automatikusan része leszel egy közegnek ahova máskülönben kívülről nagyon nehéz bekerülni. Ez külföldön sincs máshogy, mivel az, hogy külsősként kerülsz be nem fog azonnal legitimizálni, hiszen ahhoz sokkal több idő kell, hogy elismerjenek és elfogadjanak.
10. Mit tanácsolnál a fiatal művész generációnak? Merre és hogyan induljanak el?
Egy kicsit azt látom, hogy Magyarországon a művészetnek nincs túl sok perspektívája. Nem nagyon láttam olyan példát itthon, ami egy életre szóló művész pálya lenne és adott esetben lehetővé tenné, hogy egy bizonyos szinten tudjon megélni a művészetéből az ember. Ezenkívül az idősebb, nagy mestereknek sem feltétlenül abból van keresetük, hogy értékesítik a műveiket.
A mi generációnknál nagy hiánycikknek számítottak az egyetemen, az önmegfogalmazást elősegítő gyakorlati és elméleti képzések. Ezek megtaníthatták volna az embert az esszéírás és gondolat megfogalmazás helyes technikájára, amire szerintem mindenkinek egy életen át szüksége lehet és lesz. Ebből kifolyólag, úgy gondolom, hogy az egyetemeken célirányosabban kellene oktatni. Például, a művészmenedzsment és a marketing pont olyan szakmák, amiknek az alapjait gyorsan és könnyen el lehet sajátítani. Illetve, ezekre tudatosan oda lehet figyelni még akkor is, ha az ember olykor viszolyog tőle, ragaszkodva ahhoz, hogy nem akar feltétlenül pénzt generálni a művészetéből.
A következő lehet, hogy egy közhelyes tanács lesz, de szerintem minél korábban próbál meg tudatosan karriert építeni az ember és átlátni mely pontokra lesz szükség a karriere során, annál könnyebb lesz a helyzete a későbbiekben. Ami például számomra későn kezdődött el, az a rezidencia programokban való részvétel volt. Szerintem, érdemes minél előbb elkezdeni rezidenciákra jelentkezni, mert ezek egyben nagyon jó tanulási és kapcsolatépítési lehetőségek is. Főleg, hogy családalapítás után egyre nehezebb lesz olyan rezidencia programokra eljutni ahova a gyereket is el lehet vinni vagy olyan szinten teljesíteni a programot mintha az ember szabad madárként létezne valahol.

Navratil Judit interjú

Advertisements
%d bloggers like this: